Az első lépések és az első csajozás  műlábbal.

Miután túl voltam az első amputáláson, és megkaptam a műlábat, nagyjából megtanítottak vele járni, oszt utamra engedtek a korházból!

Az OEP által támogatott műláb igazi förmedvény.


Nehéz, és ormótlan, nem olyan mint amiket a youtoobon látsz, de nem is olyan mint a robotzsarué!

Alu váz, bőr tok, nehéz mint a dög, kértem a műszerészt, hogy ha lehet 1 számmal kisebb lábfejet rakjon rá, hogy ha zokni húzok rá , rámenjen a cipő!
Simán leszarta, így aztán, majdhogynem be kelett kenni vazelinnel, hogy fel tudjam rá húzni a cipőmet! Egyszóval elég gázos volt! De hát az ember azzal főz ami van, szokták mondani! Hazamentem! Mankóval jártam, mindenhova, a műláb, meg mint valami idegen hevert a sarokban! Nem voltunk jó haverok! Idegen volt, úgy éreztem semmi közünk egymáshoz!

Baromi idegen volt a cucc, ezért aztán még csak fel sem vettem, hanem mankóztam, míg a haverom apja, akinek szintén műlába volt meg nem hallotta, hogy nem használom!  Felhívott és elmondta, hogy ha nem használom továbbra sem, annyira elsorvadnak az izmaim, hogy utána már nem is fogom tudni használni!
Wazeee ettől lezsibbadtam, és jól beparáztam, mert arra gondoltam, hogy azért egy műláb mégsem olyan gáz, mint a mankózás! Arra nem nagyon buknak a csajok!
Így még aznap felcibáltam magamra a műlábat és elkacsáztam a Petőfi csarnokba, Oldboys bulira, na jó a tánc az kimaradt, mert még azért a mankó kellett, mint kiskölyöknek az oldal kerék a bringán, a nélkül én is felborultam volna! Fel is borultam, csetlettem botlottam, állandóan elakadtam minden küszöbben, annyira idegen volt még a dolog, nem éreztem, mennyire emelem fel, így aztán úgy kacsáztam menet közben, mint egy részeg pingvin!
A haverok, mikor megláttak, nagyon röhögtek, én meg velük együtt, részben a saját bénaságomon, részben pedig a boldogságtól, hogy végre, megint emberek közt vagyok, és nem utolsó sorban a haverokkal!
Ugrattak is folyamatosan, hogy melyik csajt vigyem el táncolni, de leszartam, hogy zrikálnak, annyira boldog voltam, hogy megint lábon állok!
A lényeg, hogy meg kell tanulni újra járni ezzel a műlábbal!
Jó érzés volt, újra emberek közt, és főleg csajok közt! A csajozás volt az életem, illetve inkább a csajok!
Annyira megfeledkeztem a lábról, hogy hajnalban mentem haza!
Csak otthon vettem észre, hogy mennyire elfáradtam, de ezt se bántan!
Onnantól kezdve, reggel azonnal felraktam, igaz még mankóval nyomultam, mert fostam, hogy pofára esek vele!
Egyik reggel összefutottam a folyósón a szomszédommal és ő megkérdezte, mi szarnak használom még a mankót? Mondom, mert felborulok, mint a keljfeljancsi, csak én utána már nem kelek fel!  Hülye vagy - mondja, próbálj meg nélküle, és kiveszi az egyiket a kezemből és hazaviszi, az ajtóból vigyorogva visszaszól, ha kell, menjek át érte, és becsukja az ajtót! Na bakker, anyáztam ám rendesen, mert befostam, hogy most hogy fogok közlekedni!
Végül érte menetem, de mire eljutottam az a szomszéd ajtajáig, úgy leizadtam, mintha a teljes maratoni távot lefutottam volna, de közben rájöttem, igazából megy ez 1 db mankóval is.
Hát így kezdtem el 1 db mankóval és műlábbal nyomulni!

 Ezt a szomszédnak köszönhettem, igaz, akkor baromi dühös voltam rá, és mit mondjak, nagyon sajnáltam magam! Én szegény most mi lesz velem, jól pofára fogok esni, meg ilyenek, meglepő módon nem estem, az sokkal később történt meg elég gyakran!

 A szomszéd meg röhögött! Azt mondja, le kéne tenni a másikat is! Ja mondom és közben úgy vicsorogtam! elmondtam őt mindenfélének, de ő csak röhögött.
A franc se gondolta, hogy egy ilyen mankó ennyire fontos lehet az ember életében, de így van! Igazából azért ragaszkodtam hozzá, mert nem bíztam magamban, de legfőképp a műlábban, miért is bíztam volna benne! Majd ha már régebben ismerjük egymást, majd akkor talán meglesz a bizalom is! De az események felgyorsultak! Mivel akkor még egyedül éltem, az olyan felemelőnek nem mondható házi munkák is rám hárultak, mint mosogatás, azt meg nem lehet 1 kézzel csinálni! Így a mankó, mint olyan a falnak lett támasztva miközben mosogattam, én pedig, biztos, ami biztos a mosogatónak támaszkodtam derékilag, de néha-néha próbáltam simán az egy valódi + műlábon állni, na jó egyszer hanyatt vágtam magam, de végül is sikerült!  Igaz kissé ingatag voltam még, és úgy éreztem magam, mint egy kötéltáncos, aki életében először, 10 m magasan próbálja ki tudományát, kötélen és lovon, háló nélkül, fostam és izgatottan vártam mikor perecelek el újra! Nem pereceltem, mi több egyre jobban élveztem, hogy mind két kezem szabad, így a mosogatás után, nekilódultam a lakásnak,  bevallom csaltam egy kicsit, mert az 1 db megmaradt mankót azért a kezembe fogtam, de nem raktam le, nem támaszkodtam rá! Csak nálam volt, mint harcosnál a pajzs, hogy ha kell, kéznél legyen, így aztán kissé bizonytalanul, de mégis mankó nélkül nyomultam a nappaliba, ott lerogytam a fotelba, mint valami maratón bajnok, aki éppen most futott be a célba! Igaz csak pár métert mentem, de úgy éreztem, most másztam meg a világ legmagasabb csúcsát! Wazee az adrenalin olyan szinten túltengett bennem, mintha nem is tudom mit műveltem volna! A mámorító érzés, hogy én újra két lábon járok, mint egykoron, oly annyira elhatalmasodott bennem, hogy azonnal úgy döntöttem, ezt a világnak is látnia kell! így aztán fogtam magam és elindultam bemutatni a tudományomat, na jó, ennyire azért mégsem vagyok bátor, így azért azt az 1 db mankót, amit a szomszéd, nem vett el magammal vittem, de így is csuda jó érzés volt az egyik kezem végül is szabad!

Élveztem a dolgot és céltalanul kóvályogtam az utcán.

Megrészegülve saját nagyságomtól, azonnal indultam tovább, most már lényegesen magabiztosabban, így elmentem apámhoz, bemutatni tudományomat! Az öreg nagyon meg volt lepve, és ugyan próbálta leplezni, láttam, könnyek szöknek a szemébe! De a könnyek mellett megjelent egy kis fény, a remény fénye, hogy mégsem lesz nyomoronc az ő fia, hanem megint " normális" emberi életet él majd!

Ugyan mi a normális kérdezem én? Az, ha valaki két lábon jár és külsőre egészségesnek látszik? Meglepő, de az évek múlásával, számomra a normálisnak egész más értelme lett! Sokszor láttam az emberek szemében a szánalmat! Pedig ha tudták volna, mennyivel jobban érzem magam sokszor, mint azok akik, azt hiszik magukról, nekik mennyivel jobb az életük.

Vicces dolog ez, de azt kell mondjam, boldog vagyok, boldog életet élek! Igaz ez sok más embernek is köszönhető, főleg a feleségemnek, apámnak és a legjobb barátomnak!

Tehát elkezdtem 1 mankóval brillírozni, aztán szépen az is elmaradt, jobban mondva a szomszéd elvette! Itt kell megjegyeznem, neki is sokat köszönhetek, igaz akkor épp baromi dühös voltam rá, és igazából egy büdös bocskoros bunkónak hittem, de csak első indulatból, mert rájöttem, ha nem veszi el a mankóimat, akkor, lehet sose merészkedem nélkülük sehova!

Hát így esett, hogy már mankó nélkül tudtam járni, a járásomon azért látszott, hogy valami baj van a lábammal, de ennyi és nem több! Nosza, gondoltam, most aztán, lehet menni csajozni!

Neki is indultam, büszkén, mint a lecsutakolt csődőr, akinek kifényesítették a patáit és csillog a szőre! Hegykén, mokányán, botladozva, de mégis csak két lábon elindultam csajozni!